A nagymamám emlékére

A nagyszülők mindig hatalmas szerepet töltenek be az ember éltében. Sokszor vigyáznak ránk, hogy ha a szülőknek dolgozniuk kell, és becsempésznek az életünkbe olyan dolgokat, mentalitást vagy tudást, amit fontosnak tartanak, de a szülőktől nem látják hogy átadnák számunkra. Az én nagyszüleim a kert szeretetét és a föld jótékony hatását bízták rám, nem csak olyan tekintetben, hogy zöldséget lehet benne termeszteni vagy ételt ad, hanem hogy energetikailag hogyan hat ránk. Hogyan nyugtat meg egy naplemente, hogyan villanyoz fel egy viharverte táj és még sorolhatnám. Mondhatnám, hogy butaság mindez, de számtalanszor használtam már ezt a tudást életem során, hiszen ha ideges voltam tudtam mihez fordulni a természetben, ha fáradt voltam szintén tudtam hogy tudna maga a természet az egyszerű szépségével hogyan tud nekem segíteni. Számtalan esetben hálás voltam nekik ezért, mint ahogyan azért is, hogy a nagymamám egyetlen dolgot kötött a lelkemre, hogy levendula mindig legyen a kertben, hiszen nem csak szép, de az egyetlen növény aminek a lila színe szép, hiszen gyűlöli a lilát, és rengeteg mindenre gyógyír.

Azóta sajnos a nagyi már nincs köztünk, viszont levendula van a kertünkben, két sor is, és nem csak hogy gyönyörűen virágzik minden évben, de szárítva mindig el is tesszük, és hihetetlen jó illat van tőle mindig a lakásban, ráadásul tényleg iszonyat sok mindenre tudja a feleségem az otthoni kis gyógyításában használni.

Most pedig, hogy érkezik hozzánk a harmadik kis trónörökös, úgy gondoltam, hogy a nagyiról is emlékezzünk meg a házunkban, és rendeltem a szalaibalazs.hu oldalról egy gyönyörű meglepetést a feleségem számára, egy Levendula vászonkép formájában. Hihetetlen jó érzés volt látni az arcát ahogyan meghatódott azon, hogy egy ilyen gyönyörű kép ilyen gyönyörű emléket állít majd a házunkba annak az embernek akit ennyire nagyon szeretünk.