Szerviz komoly hátérrel

Még édesapám alapított a 90-es években egy autószervizt melyből a család élt amióta az eszemet tudom. Itt nőttem fel, így világos volt, hogy én is itt fogok dolgozni. Apám mellett meg is tanultam a szakma minden fontos részét. Míg mi a szervizben dolgoztunk és szereltünk a kollégákkal együtt édesanyám a papírmunkát intézte a céggel kapcsolatosan. Így mondhatni a családi bizniszünk szárnyalt, és mindig volt 3-4 kolléga is, akiknek munkát adtunk.

Jól mentek a dolgaink, de valahogy az idő kezdett elhaladni felettünk. Mármint jöttek az emberek és folyamatosan tanultuk a modernebb autókat, de valahogy egyre kevesebben érkeztek ajánlásra. Ezért édesanyám ötletét követve kerestünk egy céget, akik segítettek nekünk a marketingbe, hogy még több ember jöjjön be. Hiszen hiába a komoly háttér, szaktudás és nagy kapacitás, ha nem tudjuk kihasználni, mert nincs elég munka. A https://premiumweboldalkeszites.hu/ csapatot bíztuk meg, akik weboldalt csináltak, majd marketingeztek nekünk több, mint egy évig.

Az eredmények pedig nem maradtak el. Napi 4-5 ember jön be a weboldalról, vagy kér ajánlatot, ami pont annyi, hogy nincsenek üresjáratok a szervizben. Mivel a kollégák hozzáállása és az egész cégünké olyan, ezért az új emberek mind ajánlottak bennünket az ismerőseiknek. Volt olyan időszak, hogy csak 2 hónappal későbbre tudtunk volna felvenni munkát, ezért úgy döntöttünk, hogy bővítjük a szervizt. Most épp ezt szervezzük, de közben brandet is kezdtünk építeni, így már nem csak szakmai szempontból csináljuk profin a vállalkozást. Apám sokszor nem érti, hogy mit miért kell, de abban egyet ért az egész család, hogy haladni kellett a korral.