A cég új munkatársa

Nem annyira szokványos, hogy egy teljesen indokolatlannak tűnő homlokrakodó vásárlásnál az ember pont rátalál egy olyan üzleti partnerre, aki aztán számtalan üzlettársának segítőtársa lesz. Nálunk viszont pontosan ez történt. Igazság szerint a tereprendezési munkálatok tömkelege miatt a cég keresgélni kezdett, hogy milyen homlokrakodó eladó a piacon, de nem igazán tudtunk dűlőre jutni, hogy egyáltalán melyik fajta gépre lenne szükségünk és hogyan tudnánk a legegyszerűbb módon beszerezni azt. Persze nem igazán tudtam én sem eligazodni ezek között a hatalmas gépek között, ezért segítséget kértem, és azt a tanácsot kaptam, hogy ha ilyen téren van szükségünk eszközökre vagy gépekre, akkor mindenképpen csakis az umwelt csapatával vegyük fel a kapcsolatot. Már az első telefonbeszélgetés alkalmával rögtön éreztem, hogy bizony nagyon egymásra találtunk ezzel a csapattal. Ők is pontosan ugyanolyan segítőkészek és lelkiismeretesek a munkájuk kapcsán, mint amennyire mi igyekszünk professzionális és mindenre kiterjedő segítséget nyújtani az ügyfeleink számára. Én nem gondoltam volna, hogy már a választás során is ennyire fontos, hogy az ember milyen beszerző partnert talál magának ezeknek a gépeknek a vásárlása terén.

Mindenkinek csak ajánlani tudom az Umwelt csapatának munkáját, hiszen mi nem csak hogy iszonyatosan gyorsan, és egyébként ár-érték arányban maximális elégedettséggel kaptuk meg a gépet, hanem tényleg felbecsülhetetlen segítséget kaptunk a kiválasztáshoz, hiszen így pontosan olyan gépet sikerült vásárolnunk, ami a mi igényeinkhez illeszkedik. Amióta hozzánk megérkezett ez a homlokrakodó gép, már nem egy mezőgazdaságban dolgozó vállalkozó partnerünk fordult ehhez a szuper csapathoz mezőgazdasági gép beszerzés ügyében, és azt mondhatom, hogy mindenki tökéletesen meg volt elégedve a szolgáltatásukkal. Maximális lelkesedéssel és örömmel ajánlják azóta is ezt a csapatot tovább a partnerek körében, így pedig mi is bátran tehetjük ezt. Biztos vagyok benne, hogy aki ehhez a csapathoz fordul nem fog csalódni a szolgáltatás minőségében és a hozzáállásukban sem.